2013. júl. 28.

Szúnyog- és kullancsriasztó spray

Összeolvastam mindenfélét mindenhonnan, milyen összetevőkből lehet hatékony, egészségre nem káros, természetes szúnyog- és kullancsriasztót kutyulni, majd többen tesztelni kezdtük és a végeredmény az lett, hogy legalább annyira hatékony a vérszívók ellen, mint a vegyipari készítmények. A bázisolajat érdemes az alapján megválasztani, mennyire könnyen beszívódó olajat igénylünk, mert könnyen ránkragadhat egyébként minden por és szösz. Alapvetően bármely hidegen sajtolt olaj tökéletes a feladatra, amihez neemolajat adunk. Ez a vérszívók idegrendszerét makkantja meg, én ebben érzem leginkább a kullancsűző erőt. A keverék még a következő 100%-os natúr illóolajokat igényli: borsmenta, fodormenta, fenyő, eukaliptusz, teafa, szegfűszeg. Lehet beletenni citromfüvet, citromot, de ezek fényérzékenyítenek, szóval napos időben nem ajánlott használni.

2013. jún. 10.

Miért lettem „ökonyanyi”?



Viszonylag kevés emberről tudom elképzelni, hogy ne hallott volna a kimerülő energiakészletekről, a Föld túlnépesedéséről, vagy akár a bennünket érő káros, vegyi anyagok hatásairól. Jópár éve már próbálom életemet egy „környezetbarátabb mederbe” terelgetni. Ez nem megy gyorsan, de kis lépésekben szépen haladok előre. Gond nélkül áttértem a biológiailag lebomló mosó- és takarítószerekre és itt nem kell gondolni extrákra: barátom a mosószóda, a szódabikarbóna és az ecet is.
Friss anyukaként elgondolkodtatott az a sok infó, amit a kereskedelemben kapható kozmetikumokról olvastam. Hogy még egy újszülötteknek szánt fürdető is rákkeltő komponenst tartalmaz? Amit az arcunkra kenünk kőolajszármazék, glicerin, tartósítószer meg egyéb mesterséges kórság? Hatásaiknak utánaolvasván eldöntöttem: elmélyedek a natúrkozmetikumok készítésének tudományába.
Csináltam már például arckrémeket, szemránckrémet, kézkrémet, testvajakat, orvosoltam már ekcémás, pattanásos bőrt. Fél éve elvégeztem egy szappankészítő tanfolyamot, mert nagy a bizalmam abban, hogy saját készítésű, természetes növényi olajokat tartalmazó szappannal nem fog állandóan feszülni az igen száraz bőröm. Előszeretettel tesztelem a fellelhető természetes alapanyagokat, továbbá a tisztálkodás, testápolás kapcsán használható, alternatív megoldásokat.
Szeretném megosztani tapasztalataimat, milyen áttérni olyan termékek használatára, amikben nincs tartósítószer, mesterséges adalék, illetve arra biztatok mindenkit, hogy mihamarabb kezdje felülvizsgálni, milyen vegyszerekkel érintkezik, és ezeket miként tudná ember- és természetbarát alternatívákra kiváltani.

2013. máj. 20.

Szájvíz házilag

A lehető legegyszerűbbek egyike a házi szájvízkészítés. Teljesen feleslegesen adunk ki rá jóval több pénzt az üzletekben. Egy kis alkohol szükségeltetik hozzá és egy cseppentős üvegcse. Az üvegcsét max. 3/4-éig töltöm alkohollal, utána pedig különféle illóolajokat csepegtetek hozzá, például: grapefruitmagot, kamillát, zsályát, szegfűszeget, fahéjat, citromot, attól függően, hogy mi áll rendelkezésemre vagy melyek a szívemnek és ízlésemnek kedvesek. A kamilla gyulladáscsökkentő, a grapefruit fertőtlenítő, a fahéj akár afta ellen is bevethető, a szegfűszeg és a zsálya is remek gyógyír szájüregi gyulladások kezelésére.Várandós nők esetében ellenőrizzük, mely illóolajok tilosak.
A fogmosópohárba kb. 20 cseppet teszünk az oldatunkból, felöntjük vízzel és már lehet is öblögetni vele.

2013. máj. 9.

Naptej




Kipróbáltam a legáltalánosabb házi naptejes receptet, mely sheavajból, kakaóvajból, kókuszvajból, méhviaszból és cink-oxidból áll. Azért nem állhattam meg, hogy meg ne spékeljem egy kis ligetszépeolajjal, körömvirágolajjal és kendermagolajjal. Kb. 15-20 faktort tud, a cink-oxid nyeli el a káros sugarakat és még vízálló is. Az okosok azt írják, magas faktorszámú krémnek nincs sok értelme, a kémiai napvédelemtől meg már egy ideje borsózott a hátam. Kenem vele még a gyereket is, és betartva azt a szabályt, hogy ne menjünk a napra 11-15 óra között, nem égtünk még le:) Az illata meg mennyei!

2013. máj. 8.

Dezodor házilag



Desztillált vízben feloldok annyi szódabikarbónát, ami még fel tud oldódni. Ezt úgy fogom látni, hogy keverés után, ha már leülepszik az aljára a szódabikarbóna, akkor többet nem tud feloldani a víz, így óvatosan le kell önteni az oldatot az üledékről. Ebbe kevés alkoholt öntök, majd jöhetnek a baktériumölő és tartósító, természetes, 100%-os illóolajok, pl. szegfűszeg, levendula, grapefruit, citrom, teafa. Akár spricnibe, akár golyós dezodoros tégelybe tehetem. Előbbi esetén van nagy jelentősége, hogy oldatlan szódabikarbóna ne legyen az oldatban, mert a szórófejet használhatatlanul eltömíti mindörökké. Nem mondom, hogy estig távol tartja a kellemetlen szagokat, de egész jól teljesít. Izzadásgátló hatását minimálisnak érzem, ezt ne várjuk tőle.

2013. máj. 7.

Ekcéma elleni krém



Sajnos a szülés óta állandóan kiújuló ekcémám van a kezemen, amit a tömény ligetszépeolaj 3 nap alatt eltüntet, de ha nem kenem be pár napig, megint előjön, továbbá picit macerásnak éreztem a ligetszépés üvegcséből történő csepegtetést, így adva volt a feladat: ekcéma elleni krémet akartam készíteni. Kókusz- és sheavajat homogenizáltam méhviasszal, majd tettem hozzá olíva-, ligetszépe-, körömvirág-, búzacsíraolajat, E-vitamint, propolisztinktúrát, levendula- és teafaolajat. Hatékonyságát tekintve hosszabb idő után csökkenti, tünteti el az ekcémát, de könnyebben beszívódik a bőrbe mint a ligetszépeolaj.

2013. máj. 6.

Arckrém pattanásos bőrre

Készítettem arckrémet tiniknek: pattanásos, mitesszeres, zsíros arcbőrre. Lenmagzselé az alapja, nagyon szeretem, mert az emulgeálószer akár elhagyható. Jojobaolaj adja a kellő bőrtáplálást, mert könnyen felszívódik, a pattanásokra pedig körömvirágolajat, kamillát, levendulaolajat, teafaolajat és propoliszt használtam. Ez utóbbiak tartósítják is a krémet egy kis E-vitaminnal megerősítve. Ha nem éri jelentős napsütés a bőrt, akkor citromolajjal is lehet keverni, kiváltani a teafaolajat, akinek érzékenyebb az orra az erős illatokra. Ha éri napfény a bőrt, nem jó a citromolaj, mert fényérzékenységet okoz. Hűtőben -- nem a tojástartós részen, hanem hidegebb polcon -- kb. 3 hétig eláll. A visszajelzés alapján elég jól kordában tartja a pattanásokat ez a kence.